Hazánk gyógyfürdő-kultúráját tekintve, legalább kétezer esztendős múltra tekinthet vissza. A fejlett római fürdőkultúra Pannónia területén is kialakult és már az időszámítás előtt is a mozgásszervi, reumás betegségek leghatásosabb természetes gyógymódja a gyógyvízkúra volt. Később — annak ellenére, hogy a korai kereszténység fürdőellenes véleményen volt — a VI. század körül a szerzetesrendek is szívesen építették klastromaikat, kórházaikat a meleg, gyógyhatású források közelébe.
Nem lehet véletlen, hogy a honfoglalás korában a mai Császár fürdő, Szent Lukács fürdő közelében, Felhévizen volt a magyarok egyik jelentős települése.
A budai Szent Lukács Gyógyfürdő helyének közelében a Szent János Rend lovagjai már 1178-ban kórházakat és fürdőt építettek. Szent Erzsébetnek, II. Endre királyunk leányának 1230 körül kórháza volt a Szt. Gellért hegy aljában, ahol fürdetéssel ápolták a betegeket. Mátyás korából írásos emlékek maradtak fenn, melyekben dicsérték a fürdők gyógyító erejét. így volt ez a törökök idején is, akik tovább fejlesztették a fürdőkultúrát.
A magyarországi gyógyvizek jó hírét öregbítette Edward Brown, aki az Angol Királyi Orvosi Társaság részéről 1672-ben járt nálunk és azt írta a budai fürdőkről, hogy azok gyógyító ereje csodálatos.
Hazánk gyógyvizei, gyógyfürdői ma is világhírűek. A gyógyvizek használatának módja azonban évezredek óta viszonylag keveset változott és a kezelés tulajdonképpen a rászorulók fürdetésére korlátozódott. Ez a fürdetéses kezelés napjainkban kiegészül különféle fizioterápiás módszerekkel, de a betegnek mindenképpen a fürdőhelyre kell utaznia, hogy gyógyvízkezelésben részesüljön.
